16 pontot szerzett ősszel a Nyíregyháza Spartacus - Bozsik Akadémia U15-ös együttese. A gárda öt alkalommal győzött. Nyáron több helyen változott az I. osztályban szereplő együttes kerete. 

- Három játékos más egyesületben igazolt, illetve Vasváry Zoltán visszatért a saját korosztályhoz. 7 új játékos érkezett és Kecsmár Ákos egy éves kispesti kitérő után visszatért a nevelő egyesületéhez, hozzánk – mondta Csernijenko Ruszlán, az U15-ös csapat edzője.

A tréner szerint az eredményeknél sokkal fontosabb a nevelés.

- Elsősorban a játékosok nevelése a célunk, hogy egészséges, pozitívan gondolkodó emberek kerüljenek ki a kezeink alól, akik az élet bármilyen területén helyt tudnak állni. „Gondolkodva győzni, győzelemben gondolkodni” mentalitású futballistákat szeretnénk nevelni, akik méltóan be tudnak illeszkedni a felnőtt futballba és sikeresen szerepelhetnek a Nyíregyháza Spartacus felnőtt csapatában – mondta az U15-ös csapat mestere.

A csapat az I. osztályban a 12. helyen zárta az őszt.

- A mi fiatal, serdülő tehetségeink az ország legjobb csapatai ellen, hétről hétre felmérhetik hol tartanak, és természetesen hol tart a csapatjátékunk. Minden gyerek fejlődött ebben az időszakban is, valakinél ez a folyamat gyorsabban, valakinél lassabban zajlik, ami szintén természetes ebben a korban. Látjuk, miben kell előre lépni és hiszünk abban, hogy alázatos és még több munkával a világ legszebb játékában is folyamatos fejlődést lehet elérni – mondta Csernijenko Ruszlán.

A tavaszi felkészülés január 8-án kezdődik az U15-ös csapat számára. 

Vissza