Negyedik felkészülési mérkőzését játszotta a Nyíregyháza Spartacus II., ezúttal is egy NB-III-as csapat, ellen. A mieinknél Papucsek Barna újra pályára léphetett, Vass Patrik pedig négy hónap kihagyás után játszhatott újra.  

Intenzív héten van túl a csapat, a múlt hétvégi diósgyőri meccs után szerdán az Eger játszott, szombaton pedig már a Sényőt fogadta a Szpari II. Örökösföldön.  Az első félidőben több ziccert is kialakítottak a mieink, de sem Girdán Levente, sem Oláh Benjámin sem pedig a sérülése után biztatóan mozgó Vass Patrik nem talált be. A Sényő viszont Vámos Márk révén kihasznált egy helyzetet, és ezzel megnyerte a találkozót.

A Nyíregyháza Spartacus II. a jövő héten vasárnap a Kisvárda II. vendége lesz.

Nyíregyháza Spartacus II – Sényő-Carfinex FC 0–1 (0–1)

Nyíregyháza Spartacus II: Talián – Kiss Á., Papucsek, Szűcs, Kardos, Nagy G., Hunyadi, Vass P., Girdán, Torkos, Oláh

Csere: Reszler, Vámos G., Kiss P., Herczku, Kozák R., Nagy D., Tagai, Ferencz, Sógor

Vezetőedző: Kemény Kristóf

Sényő: Gagyi S. – Farkas M., Márton A., Klepács , Schmidt, Orosz, Sztankó., Kovács Á., Kapacina V., Vámos M. , Kapacina K.

Csere: Lizák, Erdei, Toldi, Jócsák

Edzőpáros: Imrő László, Fiumei Viktor

gól: Vámos M.

Vissza