Vasárnap idegenben játszik második csapatunk is, az ellenfél pedig az NB-III-ban az Eger lesz. Két 31 pontos csapat találkozik, és aki győz, minden bizonnyal fellélegezhet, mivel 9 ponttal távolodhat el a kieső helytől három fordulóval a szezon vége előtt. Az egriek hullámtó teljesítményt nyújtanak, legutóbb nyertek Mátészalkán, de hazai pályán kikaptak a Sényőtől és a Salgótarjántól is. A mieink legutóbb sok helyzetet dolgoztak ki a Kisvárda ellen, de mivel ezek kimaradtak, pont nélkül maradt a csapat.
- Csak ismételni tudom magamat. A srácok hétről hétre nagyon jól dolgoznak, és nagyon ki vannak éhezve a sikerre - mondta Török László vezetőedző.
A vasárnapi Eger - Nyíregyháza Spartacus mérkőzés 17 órakor kezdődik.