Túl van a második felkészülési mérkőzésén is a Nyíregyháza Spartacus II., és bár voltak még hibák a játékban, folyamatosan javul a teljesítmény. Török László nyáron vette át az együttes irányítását. 

- Nem kell sem túl, sem pedig alulértékelni az eddigi teljesítményünket. Sok fiatal játékosunkat keresik más klubok, ami ilyenkor természetes, és ilyenkor pár napra elmennek próbajátékra, ami nehezíti a közös munkát. Szeretnénk egy 17-18+3 fős keretet kialakítani, mellyel heti 7-8 edzésen dolgozhatunk együtt. Ez már jelenleg is így van. Fontos a folyamatos fejlesztés mind fizikálisan, mind taktikailag, és figyelünk az egyéni képzésekre is. Igyekszünk alkalmazkodni a felnőtt csapat taktikájához, szeretnénk mi is azt játszani, és bár a váltás nem zökkenőmentes, jó úton haladunk - értékelte az eddigi felkészülést Török László, a Szpari II. vezetőedzője. 

A tréner a két felkészülési mérkőzésről is beszélt. 

- Már az elején jeleztük a fiúknak, hogy le kell csökkenteni a hibákat, mert sokszor kapkodnak még, ez köszönt vissza az edzőmérkőzéseken. De fogékonyak a munkára, javul a teljesítményük.  Azt azonban tudomásul kell venni, hogy mi egy utánpótlás csapat vagyunk, mely az NB-III-ban indul. Számunkra a legfontosabb az, hogy ezek a fiúk fejlődjenek - tette hozzá. Török László.     

Vissza