Először játszott Kisvárdán élvonalbeli bajnokit csapatunk, Bódog Tamás pedig először irányította a Szparit vezetőedzőként. Stefanos Evangelou sérülés miatt nem utazhatott a többiekkel. Sok szurkoló érkezett a Várkerti Stadionba Nyíregyházáról.

Az első tíz perc mezőnyjátékot hozott, majd Edomwonyi indult lendületesen, de végül nem került lövőhelyzetbe. A 15. percben Novothny lábát találta el Temesvári, a játékvezető meglepetésre VAR vizsgálat után kiállította a Szpari védőjét, a legutóbbi meccshez hasonlóan most is korán emberhátrányba került a Szpari. A 28. percben Farkas mentett Cipetic beadásánál, majd Novothny fejesénél védett Kovács D. Tíz perccel később Cipetic lőtt, de hatalmasat mentett Kovács. A hajrában Novothny fejelhetett volna egy beadás után, de nem találta el a labdát, így az első félidőben nem született gól.

A szünetben két szabolcsi űrhajóst, Farkas Bertalant és Kapu Tibort köszöntötték. Előbbi sajnos nem lehetett ott a találkozón, a nyíregyházi Kapu Tibor viszont élőben nézte meg a vármegyei rangadót.
A második félidő Farkas lövésével indult, fölé szállt a labda. A másik oldalon Popoola lövését sikerült blokkolni, majd Molnár csavarását fogta Kovács. A szünetben beálló Gilbert előbb bátran ment el a bal oldalon, majd mellé lőtt 20 méterről. Így tett Molnár is, centiket tévedett a hazai játékos. Bátran támadott a tíz emberrel játszó Szpari, Kovácsréti 10 méteres lövését blokkolták. Mesanovic fejesénél Kovács hárított, majd Edomwonyi elől mentett a hazai kapus. A 75. percben Melnik lőtt fölé egy visszagurítás után,majd 23 méterről végezhetett el szabadrúgást a Kisvárda. Molnár labdáját Kovács a kapufára tolta, majd a kipattanó után a fejest is bravúrral hárította.

A 81. percben jöhetett volna a slusszpoén, Gilbert centikkel tekert mellé 17 méterről. Gól végül nem született, tíz emberrel szereztünk pontot az immár listavezető Kisvárda otthonában.
Kisvárda - Nyíregyháza Spartacus 0-0
Várkerti Stadion 3005 néző
Jv: Zierkelbach Péter(Tóth II. Vencel, Buzás Balázs)
Kisvárda: Popovics – Cipetic, Jovicic, Chlumecky, Szabó Sz(Molnár a szünetben)., Melnik (Matanovic 77.), Popoola(Szőr 64.), Medgyes S(Soltész D. a szünetben)., Bíró B., Mesanovic(Yordanov 64.), Novothny
Vezetőedző: Révész Attila
Nyíregyháza: Kovács D. - Farkas B., Temesvári, Katona L., Antonov, Sankovic(Kovács M. a szünetben), Manner(Bitri 19.), Kovácsréti (Alaxai 84.), Katona B., Babunski(Gilbert a szünetben), Edomwonyi (Toma 70.)
Vezetőedző: Bódog Tamás