Fejér Béla öt évvel ezelőtt érkezett Nyíregyházára Sepsiszentgyörgyről. Hamar alapember lett a Szparinál, és 101 tétmérkőzésen állt a gólvonal előtt Szpari mezben.
- A közelmúltban voltam 30 éves, úgy érzem jó formában vagyok, és szeretnék minél több lehetőséget kapni. Erről beszéltünk a klub vezetőivel is, akik nagyon megértőek voltak, nem zárkóztak el a klubváltástól, és amikor a múlt héten megkeresett volt csapatom, a Sepsi OSK, akkor felgyorsultak az események. A Szparival még érvényes szerződésem volt, így a csapatoknak is meg kellett állapodniuk. Hálás vagyok Révész Bálint tulajdonosnak az elmúlt öt évért, Fekete Tivadar sportigazgatónak pedig hogy rugalmasan és megértően kezelte kérésemet, és megegyeztek a Sepsivel, így eldőlt, hogy visszatérek korábbi klubomhoz – mondta Fejér Béla.
A kapus korábban négy évig volt a Sepsi OSK játékosa. Döntését az is befolyásolta, hogy a közelmúltban született kisbabájuk, így a családtagokhoz is közelebb lesznek.
- Úgy is mondhatnám, hogy otthonról hazamegyek! Nyíregyháza a második otthonom lett, nagyon szerettem itt élni, megszerettem a csapatot, a szurkolókat. Úgy érzem ők is befogadtak, sokukkal baráti lett a viszony, és kevés ilyen lelkes szurkolótábor van az NB-I-ben, mint a nyíregyházi! A jövőben is nyomon követem majd a Szpari eredményeit, és nagyon szurkolok a többieknek. Sok olyan meccs volt melyre jó visszaemlékezni, Kecskeméten például volt egy gól nélküli döntetlenünk, ahol büntetőt és több ziccert is fogtam, de emlékezetes a Debrecen elleni 1-1, vagy a Ferencváros elleni MOL Magyar Kupa elődöntő is – tette hozzá Fejér Béla.
Az is eldőlt, hogy a kapus mellett Jaroslav Navrátil is távozik. A labdarúgó hazatér hollandiai otthonába. A játékos az előző idényben 24 tétmérkőzésen lépett pályára együttesünkben, és 3 gólt szerzett az NB-I-ben. Ősszel jó formában volt, de az Újpest elleni bajnokin kulcscsont-törést szenvedett, ezért több mérkőzést is ki kellett hagynia. Végül 1553 percet játszott a Szpariban.
Mindkét labdarúgónak köszönjük amit a Nyíregyháza Spartacusért tettek, további pályafutásukhoz sok sikert kívánunk!