Keleti rangadó következett a labdarúgó Fizz Ligában a Nyíregyháza Spartacus számára. A Szpari Debrecenben lépett pályára. A héten igazolt új játékosok közül ketten is a keretbe kerültek.
Fantasztikus volt a hangulat, Nyíregyházáról több mint ezer szurkoló kísérte el a csapatot.
A 9. percben Kovácsréti beadása után Edomwonyi próbált fejelni, de végül szabadrúgás lett kifelé. Az első hazai helyzetre 13 percet kellett várni, Szűcs lőtt fölé 20 méterről. Kovácsréti bombája suhant el a kapu mellett, jó iramban kezdtek a csapatok.
A 16. percben megszerezte a vezetést a Debrecen. Szűcs lőtt 22 méterről a bal alsó sarokba, 1-0. A 24. percben Kocsis lopta a távolságot, Kovács hárított a lövésnél. Próbált egyenlíteni a Szpari, ám Kovácsréti szabadrúgását fogta Varga. A 35. percben Antonov vetődött bele Szécsi lövésébe, majd Kocsis próbálkozása ment mellé. Az első félidő végén Varga védett nagyot egy beívelés után, amikor Mejias fejéről pattant a kapuja irányába a labda, így a szünetben a DVSC vezetett.
A második félidő nyíregyházi góllal indult! Egy szép támadás végén Nemanja Antonov adta be a labdát, Bright Edomwonyi pedig a kapuba fejelt, 1-1.
Jobban játszott a Szpari a második félidő elején, több ígéretes támadást is vezetett. Az 59. percben viszont egy gyors hazai kontra végén Kocsis lőtt, a jobb oldali kapufáról pattant ki a labda. Batik fejesét fogta Kovács, majd a következő negyedóra mezőnyjátékot hozott. A hajrában viszont több szögletet harcolt ki a Nyíregyháza, és a 90. percben a győztes gólt is megszerezte! Nemanja Antonov jobb oldali szöglete után, a hosszú saroknál Temesvári Attila fejesét hárította bravúrral Varga, a kipattanót Alaxai Áron passzolta Aboubakar Keitához, aki 6 méterről a bal felső sarokba lőtt. 1–2! Több gól nem esett, győzött a Szpari Debrecenben!
DVSC - Nyíregyháza Spartacus 1-2 (1-0)
Nagyerdei Stadion 12646 néző
Jv: Bognár Tamás (Tóth II. Vencel, Kóbor Péter)
DVSC: Varga Á. - Guerrero (Vajda 45.), Mejías (Manzanara 73.), Batik, Hofmann, Szécsi, Szűcs, Dzsudzsák(Kulbachuk 73.), Gordic(Bermejo 65.)), Bárány(Djokic 65.), Kocsis
Vezetőedző: Sergio Navarro
Nyíregyháza: Kovács D. - Evangelou,Temesvári, Jokic(Katona L. a szünetben), Májer, Sankovic(Alaxai 80.), Babunski (Beke 66.), Katona M., Kovácsréti(Katona B. 66.), Antonov, Edomwonyi (Keita 72.)
Vezetőedző: Szabó István
Sergio Navarro: - Az első félidőben mutatott játékkal elégedett vagyok, de a második félidőben gyorsan gólt kaptunk, a hajrában pedig vereséget szenvedtünk. Ilyen a futball.
Szabó István: - Az első félidő után váltottunk, és jól működött a csapat. Az egyenlítést követően a hajrában több szögletet harcoltunk ki. Vannak jól fejelő játékosaink, bíztam bennük, és sikerült újabb gólt szereznünk. Úgy érzem megérdemelten szereztük meg a három pontot.