A Fehérvár FC ellen lépünk pályára az idei naptári évben utoljára idegenben. Igazi " hat pontos" meccs lesz, mivel egy riválishoz utazunk. 

- Egymáshoz közel vagyunk a tabellán, és szeretnénk idegenben eredményesek lenni. Két mérkőzés van még hátra idén, melyeken szeretnénk pontokat gyűjteni. A legutóbbi, Paks elleni meccs meghozta az étvágyat, és jó lenne ott ragadni a középmezőnyben - mondta Tímár Krisztián. 

- Örülök, hogy a csapat nagyon jól reagált a Puskás Akadémia elleni találkozót követő észrevételeinkre, és sikerült a Paks ellen négy gólt is szerezni. Tetszett a mentalitás, gyorsak és lendületesek voltunk, látszott, hogy a fiúk mindent megtesznek a sikerért. Erre lesz szükség a folytatásban is. Több jó egyéni teljesítmény is volt, de vannak még sérültek és eltiltottak, így az összeállításnál ezzel is számolnunk kell. Versenyhelyzet van a csapaton belül, és az ellenfelet is figyelembe véve igyekszünk mindig a legjobb döntést meghozni - tette hozzá vezetőedzőnk. 

A korábbi sérültek mellett az eltiltott Toma György és Aboubakar Keita nem játszhat vasárnap. 

Vissza