Három hete sérült meg Újpesten Katona Mátyás. Játékosunk egy ütközés után erős fájdalmat érzett, le is kellett cserélni. A mérkőzés után kórházba került, és három hetet töltött ott.

- Erős hasi fájdalmaim voltak, hánytam. A kórházban végül hasnyálmirigy repedést diagnosztizáltak az orvosok. Fokozott megfigyelés alá kerültem, gyógyszereket kaptam, és nem ehettem illetve ihattam semmit, szondával tápláltak. Egy héttel később egy kisebb beavatkozással leszívták a felgyülemlett folyadékot, és egy kis fémet építettek be, melyet később majd eltávolítanak. A műtét jól sikerült, és pár napja már ehetek is. Most már csak azt várom, hogy hazaengedjenek – mesélte Katona Mátyás.

A kívánság pedig teljesült, hazaengedték játékosunkat, akit sokan kerestek a sérülés után, de a beszéd is nehezére esett. A párja mindenben támogatta, segítette.

- Kezdetben sétálni sem tudtam egyedül, annyira gyenge voltam. Látom a lábamon, hogy sok izmot veszítettem, de szerencsére 8-10 napja már óvatosan ehetek, és jön vissza az erőm. Azt egyelőre még nem tudom, mikor edzhetek, de már nagyon hiányoznak a társak, az öltöző. Remélem rövidesen találkozhatunk, és csak egy rossz emlék lesz ez a sérülés! Köszönöm a sok érdeklődést, és üzenem mindenkinek: már jobban vagyok!

Vissza