Katona Mátyás számára hosszú út vezetett odáig, míg ismét pályára léphetett. Az Újpest elleni mérkőzésen egy ütközés után megsérült a hasnyálmirigye, napokig kórházban volt, és az ősz hátralévő mérkőzésein már nem léphetett pályára. A felkészülést viszont már a kerettel kezdte, a törökországi két edzőmeccsen pedig játszhatott is. A másodikon gólt is szerzett.

- Hálás vagyok, hogy lehetőséget kaptam, nagyon örültem, hogy újra pályán lehetek. Teljes értékű munkát végzek, szerencsére nincs fájdalmam, és keményen dolgozunk mindannyian, hogy elérjük tavasszal a célunkat, és az élvonalban maradjunk. Nagyon várom már a bajnoki folytatást, és bár tudjuk, hogy nehéz helyzetben vagyunk, hiszek az elvégzett munkában. Remek körülmények között dolgozhatunk, a pálya egy percre van a szállodától, így minden feltétel biztosított – mondta Katona Mátyás.

Hétfőn újabb két edzés vár a csapatra, előbb a konditeremben, majd a pályán dolgoznak a keret tagjai.

 

Vissza