Túl van az első törökországi felkészülési mérkőzésén a Szpari. A Csíkszereda ellen 0-0 lett a végeredmény. Bódog Tamás vezetőedző értékelte a találkozót.

- A keddi utazás után szerdán már edzőmérkőzést játszottunk egy olyan csapat ellen, mely hasonló helyzetben van a román élvonalban, mint mi idehaza. A játék nagy részében domináltuk, több helyzetünk volt, próbálták megvalósítani a játékosok amit kértünk tőlük. Voltak még hibák, de nem kaptunk gólt, igaz nem is rúgtunk, a folytatásban azon kell dolgoznunk, hogy elől eredményesek legyünk. Örömteli, hogy Katona Mátyás és Nagy Dominik esetében olyan játékosok is pályára léphettek, akik korábban sérültek voltak, ez mindenképpen jó hír, és Huszti András személyében volt egy próbajátékosunk is. Meccskörülmények között és edzéseken tesztelhetjük, és csak utána kell döntenünk arról, hogy szerződtetjük-e. Jó körülmények között készülhetünk, amit köszönünk Révész Bálintnak, a klub tulajdonosának, hogy lehetővé tette az edzőtábort. Hallva az otthoni időjárási híreket, ez mindenképp jó döntés volt – mondta Bódog Tamás vezetőedző.

Vissza