Hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Szűcs István, a Nyíregyháza korábbi játékosa.

Tagja volt a Szpari legendás aranycsapatának, mely 1980-ban először jutott fel az élvonalba. 1984-ig játszott az NYVSSC-ben, és több mint száz NB-I-es bajnokin lépett pályára csapatunkban. A Békéscsaba elleni 1981-es meccsen szerezte első gólját az első osztályban, majd 1982-ben az ő góljával győztük le a Honvédot. Szűcs István 1984-ben tért vissza Diósgyőrbe, ahol újabb négy évet játszott, majd később Diósgyőrben volt utánpótlás edző, egészen a nyugdíjba vonulásáig.

Szűcs István 69 éves volt, emlékét megőrizzük!

Vissza