Nem hozott gólt a harmadik törökországi edzőmérkőzésünk, a Levszki Szófia elleni találkozó 0-0-val zárult. Több helyzete volt a Nyíregyházának, és szervezetten futballoztunk.

- Egy kiváló ellenféllel találkoztunk, bebizonyították, hogy nem véletlenül vezetik a bolgár bajnokságot. Voltak helyzeteink, de ebben a mérkőzésben most ennyi volt. A csapat mentalitásával, a hozzáállással nem volt gond, már csak a gól hiányzik. Reméljük a hátralévő cseh csapat elleni felkészülési találkozón, és a bajnokságban már ezzel sem lesz probléma, és eredményesebbek leszünk - mondta a lefújás után Nagy Dominik.

Pénteken a cseh első ligában hetedik helyen álló FC Hradec Kralové lesz a következő ellenfelünk, majd utána hazatér a csapat Törökországból, a jövő héten pedig már az Újpest ellen következik az első bajnoki.