Ciprusi válogatott belső védőt szerződtettünk, Pavlos Correa a Nyíregyháza Spartacus játékosa. A 26 éves labdarúgó ősszel a görög élvonalban szereplő Volosban szerepelt, és 13 tétmérkőzésen lépett pályára. December 23-án még kezdő volt a görög együttes mérkőzésén. A ciprusi bajnokságban korábban az Anorthosis színeiben 103 mérkőzést játszott, a gárda csapatkapitánya is volt, és szerepelt a Rapid Wien elleni Európa-liga mérkőzésen is.
- Nagyon örültem a Nyíregyháza megkeresésének, és hogy kipróbálhatom magam a magyar első osztályban. Az első benyomások nagyon pozitívak, mindenki kedvesen fogadott, és úgy érzem, egy jó csapathoz kerültem. Szeretném tavasszal segíteni az együttest, hogy elérje céljait. Bízom abban, hogy a mostani helyezésnél még előrébb végzünk, a bajnokikon pedig úgy léphetünk pályára, hogy bárki is az ellenfél, harcolhatunk a győzelemért - mondta Pavlos Correa.
A védő már csatlakozott a Szpari keretéhez, és a többiekkel készül Törökországban.
- Nagyon intenzív három hét van a hátunk mögött, és a tárgyalások végén ma aláírhattuk a megállapodást Pavlos Correával. Nagy dolognak tartom, hogy egy ilyen komoly nemzetközi tapasztalattal rendelkező válogatott játékost leigazolhattunk. Mindenképp szerettük volna a védelmet megerősíteni, és Pavlos mind játéktudásával, mind pedig tapasztalatával segíthet nekünk. Fontos volt az is, hogy a sok fiatal labdarúgónk mellé rutinos, már kész futballistát szerződtessünk - tette hozzá Fekete Tivadar, a Nyíregyháza Spartacus sportigazgatója.