Következik az OTP Bank Liga 24. fordulója. A nemzeti ünnep miatt ezúttal pénteken és vasárnap rendeznek mérkőzéseket, a Nyíregyháza Spartacus pedig 16-án Budapesten lép pályára az MTK ellen. Az Új Hidegkuti Nándor Stadionról nincsenek jó emlékeink, augusztusban 3-0-ra kapott ki a Szpari, ám novemberben a Városi Stadionban sikerült visszavágni, és akkor 2-0-ra a Nyíregyháza nyert.
Az MTK nem kezdte jól a tavaszt, a Debrecentől és a Kecskeméttől is kikaptak, a folytatásban viszont kiütötték a Diósgyőrt és az Újpestet. Legutóbb 1-1-es döntetlent játszottak Zalaegerszegen, és számunkra is fontos lenne a pontszerzés. A kék-fehéreknél a 10 gólos Jurina a legeredményesebb játékos. A vasárnapi a 32. bajnoki lesz a két gárda között, ebből 5 alkalommal nyert a Szpari, 19-szer az MTK.
A találkozó 17.15-kor kezdődik.