A Ferencváros érkezik az év utolsó bajnoki meccsére. A fővárosiak csütörtökön vereséget szenvedtek a PAOK vendégeként a nemzetközi kupában, Tímár Krisztián vezetőedző szerint viszont továbbra is a bajnoki címvédő a magyar élvonal legerősebb csapata.
- Minden csapat életében van olyan, hogy negatív spirálba kerül, de ők a bajnokság legnagyobb esélyesei, a legerősebb kerettel rendelkeznek, és biztos vagyok abban, hogy nagyon motiváltak lesznek ellenünk - mondta Tímár Krisztián vezetőedző.
Vasárnap aztán a Városi Stadionba érkeznek, ahol a 26. Nyíregyháza-Ferencváros meccset rendezik. Ősszel a Groupama Arénában 2-1-re a Fradi győzött, a mieink viszont szeretnék szépen búcsúztatni az esztendőt.
- Biztos vagyok abban, hogy ők is szépen akarják búcsúztatni az évet, akárcsak mi. A közönségtől támogatva pontot, pontokat akarunk szerezni. Fontos a csapatnak, hogy ilyen hangulatban futballozhatunk, és remélem a jobbik arcát mutatja majd az együttes. Tanulunk folyamatosan a hibákból, igyekszünk kijavítani ezeket az edzéseken, és reméljük ezúttal elkerülnek bennünket – tette hozzá Tímár Krisztián vezetőedző.
Baki Ákos eltiltás miatt nem léphet pályára, a sérültek közül pedig Géresi Krisztián, Tamás Olivér és Temesvári Attila még nem bevethető, Jaroslav Navrátil állapota viszont folyamatosan javul, de kérdéses a játéka.