Szombaton érkezett haza Szlovéniából a Nyíregyháza Spartacus.
A keret tagjai egy hetet töltöttek az edzőtáborban, majd két nap szabadságot kaptak, keddtől pedig folytatódik a munka. A tervek szerint a tavasszal vállsérülést szenvedő Kovácsréti Márkkal, aki Nyíregyházán készült az elmúlt napokban, de a héten csatlakozhat a többiekhez.
- Három hete kezdődött a felkészülés, a mostani felkészülési időszakot használhatjuk ki igazán az erőszerzésre. Szlovéniában három felkészülési mérkőzést játszottunk. Az eredmény ilyenkor tényleg másodlagos, ennél sokkal fontosabb, hogy amit gyakorlunk, azt viszontlássam a pályán. Tudtam, hogy erős csapatok ellen lesznek még hibák, hiszen a harmadik héten értük el a csúcsterhelést, nem csak fizikálisan, hanem mentálisan is elfáradtak a játékosok. Az edzőtábor végén elmondtam a fiúknak, látom, hogy haladunk, fejlődünk. Ezen az úton kell továbbhaladnunk - mondta Szabó István vezetőedző.
A keret még nem végleges, két játékost még szeretne igazolni a Szpari: egy bal oldali belső védőt, és egy jobb oldali szélső középpályást.
A héten újabb három felkészülési mérkőzés vár a csapatra. Szerdán 11 órától Debrecenben lép pályára az együttes az DEAC ellen, majd délután 17.30-tól a Karcagot fogadjuk a Városi Stadionban. A hazai mérkőzésünkre a C szektorokat újból megnyitjuk szurkolóink előtt. Szombaton eredetileg a Tiszaújvárost fogadtuk volna, de változott a program, 13 órakor a Vasas vendégei leszünk Budapesten.