Gengeliczki, Sándor, Huszák, Szilágyi, Bajzát. Vezetőedző: Lucsánszky Tamás. Nem csak a 2014-ben bajnoki címet szerző Nyíregyháza Spartacusról, hanem a jelenlegi Soroksárról is szó van velük kapcsolatban. Mindannyian a vasárnapi vendégcsapatot erősítik, így igazán érdekes lesz a találkozó. Ráadásul a vendégek jó formában vannak, így nehéz meccs vár a Szparira.  

- Két, a kupasikerrel együtt három győzelem után, jó formában utazunk Szabolcsba. Ugyanakkor a hazaik két vereséget szenvedtek el egymás után a bajnokságban, azaz nem engedhetnek meg maguknak egy újabb kudarcot. Úgy érzem, jó úton járunk, játékunk folyamatosan fejlődik. Ma már legtöbbször tetszetősebb, látványosabb játékot nyújtunk, mint egy éve. Játsszuk a focit, mindegy, hogy otthon vagy idegenben szerepelünk. Számunkra mindegy, ki az ellenfél, mindig, mindenki ellen három pontért lépünk pályára. Kiélezett, taktikus meccs lesz, úgy érzem egy gól fog dönteni - nyilatkozta Huszák Tamás csapata honlapján. 

A labdarúgók között baráti viszony alakult ki, és Lucsánszky Tamásban is kellemes emlékek maradtak Nyíregyházáról. 

- Nagyon jó érzésekkel gondolok vissza a nyíregyházi időszakra, és a játékosaim is. Egy nagyon jó közösséggel jó eredményt értünk el, nagyon ritka, amikor ennyire együtt van minden, mint akkor a Szparinál volt. Nyíregyházán játszani mindig presztízs, plusz most ehhez hozzájön, hogy korábban itt dolgoztam. Egy jó és közönségszórakoztató mérkőzést várok - mondta Lucsánszky Tamás.  

Vissza