A Nyíregyháza Spartacus néhány hete kötött megállapodást a Nyíregyházi Állatparkkal, most pedig a Móricz Zsigmond Színházzal írt alá szerződést a futball klub. A Szpari új vezetése nyáron egy öt éves munkába fogott, ennek pedig része, hogy Nyíregyháza értékeit az ország különböző részein igyekszik népszerűsíteni.

- Amikor idegenben játszik a csapat próbálunk abban segíteni, hogy a magyar emberek számára egyértelmű legyen, hogy Nyíregyháza egy jó hely, és azokat a nevezetességeket melyek miatt érdemes Nyíregyházára jönni, azt rajtunk keresztül megismerhessék. Nekünk, a régió legnagyobb futballszereplőjeként kötelességünk a város attrakcióit propagálnunk - mondta Dr. Elbert Gábor a Nyíregyháza Spartacus sportszakmai ügyvezetője.

A Móricz Zsigmond Színház vezetése korábban a Nyíregyházi Sportcentrummal kötött már hasonló megállapodást, melyet szeretnének megújítani. Kirják Róbert igazgató egyébként is szereti a futballt, három éves korában már a lelátón szurkolt édesapjával a Spartacusnak. A Szpari Kisvárda elleni találkozója előtt már Illyés Ákos Dr. Watsonnak öltözve végezte el a kezdőrúgást, és hasonló akciók lesznek a jövőben is.

- A futballszurkolóknak szeretnénk azzal kedveskedni, hogy a színházbérlettel rendelkező drukkerek féláron vehetnek belépőket a Szpari hazai meccseire. Ahol tudjuk reklámozzuk majd egymást. A kosárcsapattal és a röplabdásokkal volt már hasonló megállapodásunk, és nyitottak vagyunk a többi sportág iránt is – mondta Kirják Róbert a Móricz Zsigmond Színház igazgatója.

Rudolf Gergely csapatkapitány szívesen nézi meg a darabokat. Amikor még más városokban játszott, akkor is örömmel tért haza Nyíregyházára, és szívesen ült be az előadásokra.

- Nagyon szeretem Nyíregyházát, és régebben is előfordult, hogy párommal nem nyaralni mentünk, hanem inkább hazajöttünk, és elmentünk színházba. Nagyon örülök, hogy itthon játszhatok, ezt mindig is így terveztem. Bár az ikrek miatt most kevesebb időnk jut a kikapcsolódásra, azért a Vidor fesztivál alatt sikerült eljutnunk egy színdarabra - mondta Rudolf Gergely, a Nyíregyháza Spartacus csapatkapitánya.

A színház a többi játékostól sem idegen, a védő Forró Gyula párja például játszik is a Móricz Zsigmond Színházban a Diótörő című darabban.  

Vissza