A második helyen álló, eddig mindössze egy vereséget szenvedő Kelen SC-t fogadta az NYVSC pályán a Nyíregyháza Spartacus női együttese. 

Nyíregyháza Spartacus - Kelen SC 1-3 (1-0)

Jv: Szutorcsik Gyula (Tóth, Flosznik)

Nyíregyháza: Czégény - Bornemissza, Kocsis, Urai - Pócsik (Nagy B. 84.), Balogh, Kovács (Popovics 90.), Szanyi, Tóth - Fekete, Kertész (Garda 90.)

vezetőedző: Makay Robin 

Nyíregyházi oldalon a legnagyobb fejtörést az jelentette, hogyan lehet pótolni a betegség, sérülés miatt hiányzó játékosokat. Főleg a bal oldali védelem hiányzott, Hudák Karolina és Mencsik Anita sem állt rendelkezésre, elől a legutóbb megsérülő Boros Edina hiányzott ( a jövő héten derül ki, kell-e műteni a térdét), így a betegségből éppen felgyógyuló Kertész Réka kezdett. Az első félidőben mindkét oldalon adódtak lehetőségek, Czégény Zsuzsa rendre fogta a távoli lövéseket, beadásokat. A 42. percben Urai Bianka ment előre a bal oldalon, több embert is becsapott, majd tökéletes ívelt középre, Fekete Gabriella pedig a kapuba lőtt, 1-0.

Fordulás után négy helyen is cserélt a Kelen, a frissesség pedig érződött. Az 52. percben az előre húzódó Pavlik Júlia 30 méterről óriási gólt lőtt, 1-1. A másik oldalon Tóth Cintia felfutásai jelentettek veszélyt, de középen rendre lemaradtak a társak. A 79. percben egy erősen vitatható eset után szabadrúgást kapott a Kelen, Kókány Regina pedig a felső sarokba lőtt, 1-2. A Szpari kitámadott, próbált egyenlíteni, a 86. percben pedig egy ellentámadás végén Nyéki Anna egy csel után a kapuba csavart, beállítva az 1-3-as végeredményt. 

Makay Robin vezetőedző: Hiába vezettünk, sajnos nem tudtuk megtartani az eredményt, nem feltétlenül csak a mi hibánkból. Gratulálok ellenfelünknek, jobb százalékban használták ki lehetőségeiket. 

Vissza