„Nem számít, ki vezet most, nem számít, ki vezetett eddig. Az számít, ki fog vezetni az utolsó sípszó előtt.” - ez a mottója Hudák Karolinának, a női csapat védőjének. 

Már kislány korában magával ragadta a labdarúgás szenvedélye. Akkoriban nem volt lehetősége versenyszerűen sportolni, emiatt a környékbeli fiúkkal járt rendszeresen focizni.

- Mindig is szerettem volna a „grundfoci” mellett egy igazi csapatban játszani, erre 2014-ben került sor, először a Mátészalkai MTK Felnőtt Női csapatában kaptam helyet jobb illetve bal oldali védőként emellett egy védekező középpályás feladatait is rám bízták, ha szükséges volt. Nem sokkal később a főiskolai tanulmányaim miatt Nyíregyházára költöztem, ezért meg kellett válnom a Mátészalkai MTK csapatától és a Nyírség NSC gárdájában folytattam a labdarúgást megyei szinten. Nagyon örültem, amikor megkeresett a Nyíregyháza Spartacus FC.  Fontos számomra a futball, úgy gondolom sokkal több, mint egy sportág. Úgy érzem, nagyon sokat fejlődhetek a Szpari tagjaként - mondta Hudák Karolina.

A játékos a jövőjét is a futballban képzeli el, megszerzett tudását a későbbiekben edzőként szeretné kamatoztatni.

Vissza