A 2017/2018-as szezont a Nyíregyháza Spartacus „nagypályás csapatai’ közül az U13-as csapat fejezte be a legkorábban. A csapat vezetőedzőjét, azóta a felnőtt csapat másodedzőjeként is tevékenykedő, Lengyel Rolandot kérdeztük a mögöttünk hagyott, téli és tavaszi időszakról:

Tavaszi szezonban ott folytattuk a gyermekek képzését ahol abbahagytuk. Fő célnak továbbra is a játékosok nevelését tekintjük, nem csak futballistákat, hanem egészséges gondolkodású embereket szeretnénk, akik ismerik értékrendjeiket. Fő szempontunk a játékosok fejlődése, nem a csapat eredményessége. Nagy hangsúlyt fektettünk Törtei Tomi kollégámmal a technikai, taktikai és személyiség fejlesztésre. A másik fő szempont a megfelelő versenyeztetés volt, minden gyermeknek tudtunk játéklehetőséget biztosítani, mivel két különböző bajnokságban indultunk. A megyei U14-es háromnegyed pályás és egy az MLSZ által újonnan létrehívott nagypályás I. osztályú U13-as bajnokságban.

A csapatnak van három játékosa, akik évek óta a 2004-es csapatban szerepel, ezentúl a téli felkészülést Balogh Roland is a nagyobbaknál kezdte. Ebben a félévben még öt játékosunk, Forgó Tamás, Oláh Benjamin, Spisák Bence, Tóth Marcell és Varga Balázs is bemutatkozhatott az U 14-es bajnokságban, mindannyian szépen helytálltak. Ilyen mutatókkal egyik korosztály sem büszkélkedhet ebben az országban.”

Az éves teljesítmény értékelve a vezetőedző a következőket említette: „Az első osztályú bajnokság Észak - Kelet elnevezésű csoportjának harmadik helyén végeztünk. Tavaszi szezonban egy vereség és hat győzelem a csapat mérlege. Ha csak ezt vesszük számításba, akkor akár elégedettek is lehetnénk a 2005-ös csapatunk idei évével, de ezeknek a gyerekeknek még rengeteget kell dolgozniuk és tanulniuk ahhoz, hogy igazán jó játékos és emberek váljanak belőlük.”

A csapat a bajnokságok befejeztével sem állt még le, edzésben maradt. A (közel) jövőről így nyilatkozott a vezetőedző:

Pár hétig még edz a csapat. Június 16-án fejezzük be a szezont, egy hónap pihenő után, július 16-án kezdjük meg az edzéseket.”


 

Vissza