Pontban hat órakor megérkezett Örökösföldre a nyári szünet utáni első tréningre a Nyíregyháza Spartacus.

És pontban hat órakor megérkezett Örökösföldre az a zápor is, mely mindenkit a pálya melletti öltöző eresze alá zavart. Kivéve a keret és a stáb tagjait. Utóbbiban egy új arc is feltűnt, Ambrusz Árpád ugyanis asszisztensedzőként visszatért Nyíregyházára. 

- Mindenki tudja, hogy ezer szállal kötődök Nyíregyházához, a Spartacushoz. Nagyon örültem a megkeresésnek, és boldogan mondtam igen a felkérésre, régi álmom teljesült azzal, hogy a szakmai stáb tagja lehetek - mondta Ambrusz Árpád. 

A játékosok között is volt új arc, de voltak hiányzók is. 

- Egy próbajátékosunk van Sárközi Norbert személyében, Jova Levente, Pekár László és Fodor Ferenc pedig szinte az egész tavalyi idényt végig futballozták, így ők kaptak még plusz három nap szabadságot. Kelemen Dávid sérülése még nem jött rendbe, Csernák Martin viszont velünk készül, és a fiatalok közül Starosta Dávid, Nagy Máté, Tóth Ádám, Végső Előd és Szegedi Bence is a csapattal tréningezik. A héten még ráhangoló edzések vannak, a jövő héten viszont komoly terhelést kapnak a játékosok. Közben folyamatosan tárgyalunk új labdarúgókkal is, ma is volt egy egyeztetésünk és napokon belül szerződéseket is kötünk - mondta Bozsik József vezetőedző. 

Az edzés második felében aztán elvonultak a felhők, a bőrig ázott játékosok egymás közti játékkal zárták az első tréninget. 

 

Vissza