Tavasszal nem volt jellemző a sérülés a Nyíregyháza Spartacusra, a hajrában azonban jönnek a kisebb-nagyobb problémák. Máté Péter továbbra is érzi a lágyéki részt, így nem játszhat, és sajnos Sinanovic Sinan is hasonló gondokkal küzd, az ő pályára lépésére van némi esély. Szécsi Márk kezére még Gyulán léptek rá hetekkel ezelőtt, de nem tűnt komolynak a probléma. Az egyik edzésen azonban ugyanott érte ütés, és kiderült, hogy be kell gipszelni. Edzett a héten, és egy  rögzítéssel ő leülhet a padra. Szokol Zsolt ujja is sérült, ő szerdán szenvedett közlekedési balesetet, amikor egy  - vélhetően ittas  - sofőr hátulról az autójának ütközött, és a védő ujja kiugrott a helyéről. Takács Tamás orrtörése után csak álarcban játszhat, Holdampf Gergő viszont eltiltás miatt nem szerepelhet. Kapus poszton az utolsó két fordulóra vált Dajka László, Szegeden Hermány Bence, a Cigánd ellen Perger Bence véd majd. 

- A fiatalok közül többen is ott ülnek majd a padon, az Ötvös-Pálinkás-Vámos hármasból ketten biztosan a keret tagjai lesznek. A hiányzók ellenére a meccs esélyesei mi vagyunk. Mindenki megszenvedett Szegeden, és mi is meg fogunk, de nyerni szeretnénk - mondta Dajka László vezetőedző. 

Vissza