Rövidesen befejeződik a szezon mind a felnőtt, mind a női, mind pedig az utánpótlás bajnokságban. A Szpari több csapata utolsó mérkőzését vívja a következő napokban. 

Az NB-II-ben a Szeged ellen zárnak a mieink vasárnap. A feljutás kérdése a hétvégén eldőlt, a Vasas mellett a Kecskemét folytathatja az élvonalban, és az is biztossá vált, hogy a Gyirmót és az MTK esett ki az NB-I-ből, és került a másodosztályba. A női NB-II-ben is már csak egy találkozója van a Spartacusnak, vasárnap Monoron lép pályára az együttes, és győzelem esetén megszerezheti a negyedik helyet. A Szpari II. is csak egy mérkőzést vív, de csak 28-án a Nagyhalász ellen. Ezt követően derül ki, hogy kell-e osztályozót játszania az NB-III-ba kerüléshez. Amennyiben igen, további mérkőzések következnek. Az utánpótlás együttesek közül a többség még 2-3 találkozón lép pályára, az U15 viszont már befejezte és 5. lett az idényben. 

Vissza