Szombaton lép pályára a bajnokság következő fordulójában a Nyíregyháza Spartacus. Az ellenfél a Dorog lesz. 

- Rövidebb hét állt rendelkezésünkre, és sajnos nem is volt teljesen zökkenőmentes az elmúlt pár napunk. Van néhány kisebb sérültünk, de remélem mindenkire számíthatok közülük Dorogon. Forró Gyula biztosan nem játszhat, rá sajnos jelen állás szerint hosszabb kihagyás vár. A hangulatnak viszont jót tett a Gyirmót felett aratott siker, ez komoly fegyvertény volt, de Dorogon csak akkor lehetünk hasonlóan eredményesek, ha ugyanolyan koncentráltan futballozunk végig. A Dorog szervezett csapat, nehezen feltörhető védelemmel -mondta Lucsánszky Tamás. 

A vezetőedző munkáját Bene Ferenc szakmai igazgató ezúttal is nagyban segítheti, ő ugyanis egy éve még éppen Dorogon dolgozott sportigazgatóként, így jól ismerheti a keretet. 

Vissza