Mozgalmas napok vannak Kovács Anikó háta mögött. A női csapat játékosa a téli szünetben érkezett Nyíregyházára, közben pedig a Hajdúböszörmény futsal csapatában is játszott. A foci mellett folyamatosan tanult, az Esterházy Károly Egyetem sportszervezői szakán, és ma sikeres államvizsgát tett. 

- Nagyon izgultam, bár sokat tanultam, és tudtam, hogy minden rendben lesz. Sikerült a vizsga, július 6-án vehetem át a diplomámat. Valóban sűrű hónapok vannak a hátam mögött, hiszen a Hajdúböszörmény futsal csapatával megnyertük a bajnokságot, a Magyar Kupában ezüstérmesek lettünk. Sajnálom, hogy a Szparival nem tudtuk megszerezni a harmadik helyet, jövőre mindenképp szeretnénk előrébb lépni. Eddig sok időm nem volt a pihenésre, a következő napokban igyekszem feltöltődni. Az edzéseket azonban folyamatosan végzem, Szentes-Szendrey Anna Mária kidolgozott számunkra egy "Házi feladatot" melyet nyáron el kell végeznünk, ma például futás szerepel a programban, így a felkészülés kezdetéig ez alapján haladok. Júliusban pedig indulnak a tréningek - mondta Kovács Anikó. 

 

Vissza