65 pontot szerzett az elmúlt bajnokság során a Nyíregyháza Spartacus U19-es együttese. A mieink 30 meccsből 21-et nyertek meg, és a fiatalok közül többen is bemutatkozhattak a felnőttek között. Tavasszal Lengyel Roland irányította a gárdát vezetőedzőként. 

- A fő célunk az volt, hogy a felnőtt csapatnál alkalmazott edzésmódszert valósítsuk meg az U19-es gárdánál is. Ebből a korosztályból öt játékos már a felnőtt kerettel készült, és tavasszal fontos szempont volt, hogy megnézzük, kinek van még esélye bekerülni. Úgy néz ki, hogy a 2000-es korosztályból néhányan már a Szpari felnőtt csapatával kezdik a felkészülést. Tavasszal fontos szempont volt a stabilitás, hogy minél kevesebb gólt kapjunk a mérkőzéseken, minél szervezettebben védekezzünk. Ez megvalósult, hiszen nyolc gólt kaptunk mindössze a félszezon során, ebből három büntető volt. Amit elterveztük, azt megvalósították a játékosok, a következő félévben a támadásokon lesz a hangsúly – mondta Lengyel Roland vezetőedző.

Kevés hiányzott a dobogós hely megszerzéséhez, bár nem ez volt a fő cél. 

- Negyedikek lettünk, egy komolyabb hátrányt igyekeztünk ledolgozni, és a végén még arra is volt esélyünk, hogy dobogón zárjunk. Sajnos az utolsó meccset elbuktuk a Vidivel szemben, ezért maradt bennünk hiányérzet, de nem a helyezés volt az elsődleges szempont a bajnokság során, hanem hogy megtudjuk, kire számíthat a felnőtt csapat – mondta Lengyel Roland. 

Vissza