A Magyar Labdarúgó Szövetség egyik legfőbb célja az, hogy minél többen focizzanak rendszeresen, és legyen minél több saját nevelésű, hazai játékos a profi csapatokban. Az utóbbi célt támogató korábbi támogatási rendszert az MLSZ továbbfejlesztette. Az új struktúra neve: Produktivitási rendszer. Egy futballista pályafutása két részre osztható: 19 éves koráig tart a képzési időszaka, melyet a produktív szakasz követ, amelyen már pontokat termel a nevelőklubja(i) számára, mégpedig minden alkalommal, amikor tétmérkőzéseken (hazai vagy külföldi bajnoki), felnőtt- vagy utánpótlásválogatott mérkőzéseken, illetve nemzetközi kupamérkőzéseken pályára lép. Az új rendszerben az MLSZ a nevelőegyesületeket támogatja, hogy olyan fiatalokat képezzenek, akik képesek a felnőtt klubcsapatok, majd később a nemzeti utánpótlás és felnőtt válogatott alapembereivé válni.

A Produktivitás alapja a pályán eltöltött idő, amelyet a pontszámítási rendszer a mérkőzés szintje és a játékos életkora alapján súlyoz. Ha egy hazai játékos végigjátszik egy meccset az NBI-ben, akkor minden pályán töltött percért egy pontot, azaz a teljes játékidőre számítva összesen 90 pontot kap. A 90 ponton a nevelőegyesületei a nevelési idő arányában osztoznak.  A saját nevelésű játékosok pályára lépése extra pontokat ér. A pályán töltött percek után kapott pontokat szorzók segítségével súlyozza a rendszer. A legmagasabb, 3-as szorzó a TOP 5 külföldi bajnokságban valamint az A-válogatottban pályán töltött idő után jár. Így kapjuk meg a végleges pontokat.

A pontszámítás keretében a legutóbbi három egymást követő szezon összes pontját összegzik. A megtermelt pontokon a játékos nevelőegyesületei osztoznak. Közel 400 sportszervezet részesül produktivitási pontban, azaz ennyi klubnál nevelkedett legalább egy olyan játékos, aki az elmúlt 3 évben profi mérkőzésen pályára lépett. Végül a pontszámítás alapján összeáll a játékosok erősorrendje, a játékosok pontjainak összessége pedig meghatározza a klubok sorrendjét.

Nos az MLSZ által közzétett rangsorban a Nyíregyháza Spartacus a 10. helyen áll, a legértékesebb klubnevelésű játékos pedig Végső Előd, aki közel 11 éve tartozik a Szpari kötelékéhez. A listát az MTK vezeti, megelőzve a Honvédot és a Puskás Akadémiát. 

Vissza