Véget ért a szünet a női csapatok számára is, a hétvégén elkezdődik a tavaszi szezon. A Szpari az UFC Gyömrő vendége lesz március 8-án. A Nyíregyháza Spartacus az 5. helyről várhatja a folytatást, míg a házigazda a 10. A mieinknél nagy mozgás nem volt a téli szünetben, több saját nevelésű fiatal is a felnőtt kerettel készült, és várhatóan szerephez is juthatnak a következő mérkőzéseken. 

- A klub vezetésétől mindent megkaptunk a felkészülés során, remélem a lányok ezt értékelik, és a hétvégén visszaadnak belőle valamit a bajnokin. A nyírbátori edzőtábor jól sikerült, a tervezett munkát sikerült elvégezni. Visszatérve műfüvön és teremben készültünk, sajnos sérülések és betegségek hátráltatták a munkát. Az ősszel komolyabb sérülést szenvedő Kocsis Zsuzsanna és Urai Bianka is már elkezdte az edzéseket, de még nem léphetnek pályára a hétvégén, Tuza Petra pedig még túl fiatal, rá is még pár hetet várni kell. Minden bajnokit komolyan veszünk, szeretnénk jól kezdeni a tavaszt a Gyömrő ellen - mondta Sánta Tibor szakágvezető. 

A Szpari első hazai mérkőzését március 14-én vívja, ekkor az Újpest érkezik a Volán-pályára. 

Vissza