Az U19-es csapat a másodosztályban az Újpest vendége volt, és Sárosi Máté révén már a 12. percben megszerezte a vezetést. A lilák az első félidő hajrájában egyenlítettek, így a szünetben 1-1 volt az állás. Fordulás után ismét a Nyíregyháza jutott előnyhöz Szegedi Bence révén, és úgy tűnt, sikerül győzelemmel kezdeni a szezont, de az Újpest a 89. percben egyenlített, így 2-2 lett a végeredmény. 

A szintén a másodosztályban szereplő U17-es együttes elrontotta a kezdést, és 12 perc alatt két gólt is kapott. Később ugyan próbált szépíteni a csapat, de nem sikerült, így 2-0-ra megnyerték a találkozót az újpestiek. 

Az U16-os gárda is pont nélkül maradt az Újpesttel szemben, az első félidő hajrájában kaptak egy gólt a mieink, majd a második játékrészben nyolc perc alatt eldöntötte a meccset a fővárosi klub, mely 3-0-ra győzött. 

A kisebbek az I. osztályban szerepelnek, és messzire, Szombathelyre kellett utazniuk az első fordulóban. Az U15-ös gárda meccse nem hozott gólt, 0-0 lett a végeredmény, és pontot szerzett az U14 is, itt egy fordulatos meccsen 2-2 lett a vége. Az Illés Akadémia vezetett, de Szabó Tibor egyenlített, majd Ferencz Bence a vezetést is megszerezte. Sajnos nem sikerült megtartani az előnyt, így döntetlen lett a vége. 

Vissza