Magabiztosan győzött a Nyíregyháza Spartacus női együttese a tavaszi első mérkőzésén. Egerben jó teljesítménnyel nyert a csapat. 

- Nagyon vártuk a rajtot, de nem voltak jók az előjelek. Az utolsó héten többen is megbetegedtek, voltak sérültjeink, eltiltott játékosunk, végül azonban nagyon jó mérkőzést játszottunk. Ez egy olyan találkozó volt, mely jót tett az önbizalmaknak is, melyre szükség lesz a folytatásban. A következő 5-6 meccs mind-mind izgalmasnak ígérkezik. Senki ellen nem lehet biztosra menni, ezt a hétvégi eredmények is mutatták, aminek örülök, mert jót tesz a színvonalnak és ez szolgálja a lányok fejlődését. Tavasszal szinte egy új bajnokság indult, összerázódott az élmezőny, de a mi célunk az, hogy minél jobb játékosokat neveljünk, és a jövő évben stabil teljesítményt nyújtsunk. Folyamatosan komoly mentális és fizikális terhelést kapnak a lányok, csak így lehet előre lépni. Bár vannak erős csapatok, mi mindegyik mérkőzést meg akarjuk nyerni, mert ez a Nyíregyháza Spartacus! Úgy kell szerepelnünk, hogy a közönség és a Spartacus is büszke legyen ránk - mondta Makay Robin vezetőedző. 

A Szpari a hétvégén a Monor ellen játszik idegenben. 

Vissza