Délelőtt újabb tréninget tartott Törökországban a Nyíregyháza Spartacus. Nem gyakorolhatott a többiekkel Nagy Máté, akinek a hét közepén kifordult a bokája. A fiatal saját nevelésű kapus lábát megröntgenezték és szerencsére törés nincs, a szalagok viszont megsérültek. Jó hír, hogy a duzzanat egyre kisebb a bokáján. Ő biztosan nem léphet pályára szombaton délután a csapat első felkészülési mérkőzésén az orosz II. ligás Baltika Kaliningrad ellen. Az ellenfél keretében orosz labdarúgók mellett ukrán és elefántcsontparti futballisták is vannak. Komoly játékerőt képviselnek, jelenleg a 6. helyen állnak a bajnokságban.  Az őszi szezon végén kevés gólt kaptak a találkozókon, így stabil védelemmel rendelkeznek. 

- A héten főként erőnléti edzéseket végeztek a keret tagjai. Játékelemeket gyakoroltunk védekezésben és támadásban is, de nem készülünk külön az edzőmérkőzésre - mondta Lucsánszky Tamás vezetőedző. 

A körülmények továbbra is jók Törökországban, pénteken kicsit szelesebb volt az időjárás, de ez nem befolyásolta a munkát.  

Vissza