A listavezető Airnergy csapatát fogadta a második helyen álló Szpari a leány U16-os bajnokságban. A 4. percben megszerezte a vezetést a vendég csapat (0:1), ám a 20. percben már a Szpari vezetett. Előbb Tuza Petra lőtt mesterien a jobb alsóba egy szabadrúgást (1:1), majd Németh Kamilla a védők szorításában előbb átvette, majd a bal alsóba bombázta a labdát (2:1). A szünetre azonban mégis a vendégek vonultak előnnyel, mivel sikerült fordítaniuk.  A második félidőben mindent megtett a hazai csapat, hogy maga javára fordítsa a mérkőzést, azonban a helyzetek kimaradtak és a hajrában a vendégek egy kontratámadással lezárták a mérkőzést.

 

Nyíregyháza Spartacus leány U16 - Airnergy FC-BMTE 2:4 (2:3)

Nyíregyháza: Czvik - Kornyitás, Tuza, Oláh (Kocsis), Böszörményi - Orosz - Katona, Tóth, Molnár, László (Kemenyiczki) - Németh

Benkő Balázs edző: - Nagy iramú, parázs hangulatú mérkőzést játszottunk a listavezetővel. A játék képét tekintve benne volt a mérkőzésben az egy pont megszerzése, azonban a mérkőzés bizonyos szakaszaiban döntő hibákat vétettünk. Dícséret illeti a lányokat a hozzáállásukért!

Vissza