Csütörtökön délután Bozsik József tartotta az edzést a Nyíregyháza Spartacusnál. A bajnokság hátralévő mérkőzésein ő meccsel majd, munkáját azok a fiatal edzők segítik, akikkel a Bozsik Akadémia Talent csapatánál már együtt dolgozott, így Darabos Balázs, Tuska János és Lengyel Roland a stáb tagja.

- Tegnap rövid időnk volt arra, hogy eldöntsük, vállaljuk-e a felkérést. Igent mondtunk, és szeretnénk a szezont tisztességesen befejezni. Az első edzésen figyeltük a játékosok reakcióit, koncentráltan dolgoztak, de igyekeztünk is oldani a feszültséget. A vasárnapi mérkőzésig még van néhány edzésünk, a stratégia nagyban függ majd attól, milyen állapotban lesznek a következő napokban. Az edzői munka lényege, hogy a saját esélyt a legmagasabb százalékra emeljük a mérkőzésen, miközben az ellenfélét a legalacsonyabbra csökkentjük. Úgy kell pályára lépnünk, hogy megszerezzük a három pontot, és lehet, hogy nem fogunk sziporkázni, de azt kértem a játékosoktól, hogy mutassák meg, mentálisan erősek – mondta Bozsik József.

A tréner nem először meccsel majd a hétvégén a Szparival, Sopronban – Lucsánszky Tamás betegsége miatt – ő irányította az együttest, akkor 5-4-re nyert a Spartacus. A Ceglédet jól ismeri a Nyíregyháza trénere, mivel Klausz Lászlóval, a ceglédiek vezetőedzőjével dolgozott együtt korábban. A vasárnapi vendégeknél több ismerős is lesz, Nánási Balázs, Szilágyi Péter és Sándor István is játszott piros-kékben, utóbbi szerezte az őszi mérkőzés győztes találatát, mellyel 2-1-re nyert a Cegléd. A Szpari gólját Pekár László lőtte. A mieinknél Bajzát Péter és Rubus Tamás is sérült.

Vissza