Pihenés, családlátogatás, edzés. No és persze a kihagyhatatlan Kapusháború. Jova Levente számára aktívan telik a szünet. 

- Ezúttal is meghívtak Szegedre, és örömmel vettem részt a Kapusháborún, ez egy különleges esemény. Természetesen az elmúlt hetekben jutott idő pihenésre is, most épp a családdal vagyok, de mellette rendszeresen mozgok is. Crossfit edzésekre járok, az elmúlt években már megtanultam, milyen tréningekkel hozhatom magam kellő állapotba a felkészülés kezdetére. Várom már a hétfői rajtot, ekkor kezdődik a közös munka, és bízom abban, hogy olyan keretünk lesz, mellyel hasonlóan eredményesek leszünk, mint tavasszal voltunk - mondta Jova Levente. 

A szakmai stáb közben folyamatosan egyeztet olyan labdarúgókkal, akik Nyíregyházára érkezhetnek. Támadó, középpályás és védő is van a kiszemeltek között, közülük több korosztályos válogatott volt. A felkészülés orvosi vizsgálattal indul, majd napi több edzés szerepel az első heti programban. 

 

Vissza