Nyolc nap alatt három mérkőzést játszott a Nyíregyháza - többek között a listavezető ellen - és mindhárom meccsét megnyerte! Közben beutazta a fél országot Gyulától Sopronig, és összesen 21 játékos lépett pályára. Az MTK ellen Szabó Bence mutatkozhatott be a csapatban, Sopronban pedig Pejovic Danilo és Hornyák Marcell debütált. Utóbbi meccsen egy nagyon fiatal Spartacus lépett pályára, mivel a kezdőben Kártik Bálint, Dragóner Filip, Ötvös Bence, Hinora Kristóf és Csilus Ádám is helyet kapott (a keretben összesen hét fiatal volt), az átlagéletkor alig érte el a 24 évet.

A fiatalok éltek a lehetőséggel, Kártik Bálint és Dragóner Filip az MTK ellen gólt szerzett, utóbbi pedig Sopronban meg sem állt három találatig! A mérkőzés után a mestermunkát végző támadó megkapta a házigazda klubtól a meccslabdát emlékbe, elvégre nem minden nap szerez három gólt az ember az NB-II-ben.

És nem minden nap ad három gólpasszt sem, Pekár Lászlónak ez sikerült vasárnap, és egy büntetőt is értékesített, így nagy szerepe volt abban, hogy ismét győzött a Spartacus, és már tíz meccses veretlenségi sorozatnál tart! 

Vissza