Kezdjük a legfontosabbal: továbbra is mindenki egészséges, így a tervezett munkát a csapat összes játékosa elvégezhette. Délelőtt napsütésben, enyhe szélben tartott edzést Véber György, és főként erőnléti és koordinációs gyakorlatok szerepeltek a programban. Délután is maradt a 12 fokos meleg, de az edzés végén szemerkélni kezdett az eső. Ez azonban nem akadályozta meg a labdarúgókat abban, hogy egymás közti, kis területen folytatott, 5-5 elleni játékkal készüljenek.

Vasárnapra is két edzés szerepel a programban, délelőtt a csapatot két részre osztják, és mérkőzést játszik a gárda, délután pedig az edzőteremben erősítenek majd a labdarúgók. A körülmények továbbra is kiválóak, és annak tükrében, hogy idehaza a havazás miatt folyamatosan maradtak el pénteken és szombaton az edzések illetve a felkészülési mérkőzések, jó döntés volt az edzőtáborba utazás. A korábbi súlyos sérültek - Dvorschák Gábor, Törtei Tamás, Rudolf Gergely - térde is jól bírja a terhelést, ugyanazt a munkát végzik mint a többiek, és rendben van a lábuk.   

Vissza