Zalaegerszegen 2-0-ra győzött múlt vasárnap a Nyíregyháza Spartacus, a győzelem pedig jót tett a hangulatnak. A hétvégén a második helyen álló Kisvárdát fogadja a Szpari.

- Egy komoly hullámvölgyben voltunk, és a zalaegerszegi győzelem elindíthat minket fölfelé. Ehhez azonban még kellene a Kisvárda elleni siker, de nem lesz egyszerű mérkőzés. Jó játékosokkal rendelkeznek, jó csapat, egy kiélezett meccs lesz - mondta Jova Levente a Nyíregyháza Spartacus kapusa.

Fodor Ferenc számára érdekes lesz a találkozó, mivel tavaly még Kisvárdán szerepelt. A védő abban bízik, a tabellán elfoglalt helyezések közti különbség ellenére itthon tartják a három pontot.

- Két jó csapat találkozik majd. A Kisvárda jól kezdte a szezont, de remélem hazai környezetben győzni tudunk. Számomra pikáns lesz a találkozó, és nehéz meccsre számítok – mondta Fodor Ferenc a Nyíregyháza Spartacus játékosa.

A Kisvárda elleni mérkőzés vasárnap 17 órakor kezdődik, és várhatóan sok vendégszurkoló is érkezik a megyei derbire. A Nyíregyháza Spartacus szokásos heti sajtótájékoztatóján a Bozsik Akadémia vezetője is részt vett. Az utánpótlás csapatok ugyanis remekül kezdték az idényt, és a játékosoknak nagy lökést adott, hogy a Szparihoz kerültek. Az U19-es együttesből több játékos már együtt edzhetett a felnőttekkel.

- Szép, hogy az U19-es csapat vezeti a bajnokságot, a serdülők jól szerepelnek, az U16-U17 pedig a középmezőnyben található. Nincs miért szégyenkeznünk, de számunkra az az igazi eredmény, ha a felnőtt csapatnak játékosokat adunk. Ezen dolgozunk, és egy jó úton indultunk el - mondta Németh Károly a Nyíregyháza Spartacus-BJLA szakmai vezetője.

Az utánpótlásban dolgozók munkáját nagyban segíti, hogy nyár óta komoly fejlesztések valósultak meg. Új szakemberek érkeztek és folyamatosan megfelelő pályákon készülhetnek a gyerekek.  

Vissza