A Mezőkövesd ellen játszott hazai környezetben a Szpari U12-es együttese. A mieink magabiztosan győztek, és a játékban is folyamatosan lépnek előre. 

Nyíregyháza Spartacus-BJLA U12 - Mezőkövesd 8-0 (1-0)

Nyíregyháza: Simon- Takács, Villás, Kosztyu - Kondor, Juhász - Novák B., Mészáros, Király

Pályára lépett még: Novák Z., Mátyás, Uray, Pankotai

Gól: Juhász(4), Uray(2), Novák B., Kosztyu

Tudja Dávid vezetőedző: - Jól álltak a mérkőzéshez a gyerekek, de az első gól nagyon nehezen született meg, nem koncentráltunk eléggé a kapu előtt. A második félidőben fokozatosan őröltük fel ellenfelünket, ekkor már a helyzeteinkből többet is gólra tudtunk váltani. Igaz, hogy sok lehetőségünk kimaradt, de ennek ellenére dicséretet érdemelnek a srácok, ugyanis nagyon sok mindent visszaadnak abból, amit az edzéseken gyakorlunk. Számomra ez a végeredménynél is fontosabb! 

Az U13-as csapat is a Mezőkövesdet fogadta, és a mieink itt sem kaptak gólt, viszont lőttek négyet. 

Nyíregyháza Spartacus-BJLA U13 - Mezőkövesd 4-0 (3-0)

Nyíregyháza: Ress, Selymes, Bába, Molnár, Kovács, Bartha, Csubák, Hegedűs, Majoros, Melich, Lakatos

Csere: Volosinovszki G., Volosinovszki P., Sándorfi, Bagoly, Galicz

vezetőedző: Marcsek Zoltán

Gól: Bartha, Bagoly, Volosinovszki P., Melich

Vissza