Debrecenben vendégeskedett a Spartacus U15-ös csapata. Az első félidőben a DVSC játszott fölényben és megérdemelten vezetett a szünetben. A második félidő elején Ferencz Bence révén egyenlített a Spartacus, de pár percen belül újra a házigazdáknál volt az előny. A 64. percben Enyedi Péter egy pontrúgás után emelt a kapuba, így ismét döntetlen volt az állás. A 69. percben a vendég védők hibáit kihasználva újra előnybe került a Debrecen, majd az utolsó percekben szerzett gólokkal biztosította be győzelmét.    

DVSC-Nyíregyháza Spartacus U15 5-2 (1-0)

Nyíregyháza Spartacus összeállítása: Reszler T. – Korodi, Gincsai, Enyedi, Smied – Szabó, Nagy(Kardos), Áncsán(Blahuth) – Bagoly(Ferencz), Major, Heidrich(Sógor)

Edző: Balogh Zoltán, Nemes Sándor

Gólszerzők: Ferencz Bence, Enyedi Péter

Balogh Zoltán vezetőedző: - Ezen a mérkőzésen nagyon gyenge teljesítményt nyújtottunk. Vereségünket elsősorban fegyelmezetlen védekezésünknek köszönhetjük, de a két rúgott gólunk ellenére támadójátékunk is elégtelen volt. Bátortalanul, pontatlanul játszottunk, ráadásul a párharcokban rendre alulmaradtunk, így megérdemelten nyert a Debrecen. 

Fotó:dvsc.hu

Vissza