Már csak két csapat veretlen az idei NB-II-es bajnokságban. Egyikük a listavezető MTK, mely egyedül Békéscsabán nem tudott győzni, a többi találkozóját megnyerte. Az elmúlt fordulóban Budaörsön győztek, és a keretük megfelel egy élvonalbeli csapaténak. A szakmai munkát a nyíregyházi Feczkó Tamás irányítja, aki nem először ül a kispadon a Szpari ellen. 

- Egyrészről a hétvégi mérkőzés ugyanolyan bajnoki lesz, mint a többi. Két jó csapat találkozik, remélem jó mérkőzést vívunk, és természetesen szeretnénk itthon tartani a három pontot. Ugyanakkor mégis más lesz ez a meccs számomra és a stábtagok számára is a szabolcsi kötődésünk miatt, ez ad egy külön pikantériát az összecsapásnak. Remélem jövőre is megmérkőzhetünk egymással - egy osztállyal feljebb - mondta Feczkó Tamás, az MTK vezetőedzője. 

A mérkőzésen nem léphet pályára Hinora Kristóf. A fiatal szélső védő a kék-fehérektől érkezett kölcsönbe a Szparihoz, és a megállapodás értelmében nem szerepelhet a találkozón. 

- Nagyon sajnálom, hogy nem játszhatok. Így is furcsa lesz belépni a stadionba, sok ismerőssel találkozhatok és a csapat egy részét is jól ismerem, de ezúttal nem léphetek pályára. Ezzel együtt nagyon várom a mérkőzést - mondta Hinora Kristóf. 

Vissza