Az elmúlt napokban folyamatosan tárgyalt játékosokkal a Nyíregyháza Spartacus vezetése. Két labdarúgóval ma szerződést hosszabbított a klub. 

Az ősszel az egyik legjobban teljesítő játékosunk Jova Levente volt. A kapus a közönségszavazáson is előkelő helyen végzett, így mindenki számára örömhír, hogy a hálóőr 2020. nyaráig meghosszabbította szerződését a Szparinál.

- Nagyon megszerettem a várost, jól érzem magam Nyíregyházán! Szűcs Mihállyal a napokban ültünk le tárgyalni, és szinte azonnal igent mondtam, mert a klubnál remek munka folyik, a tulajdonos pedig olyan célokat tűzött ki, melyekért érdemes harcolni. Lucsánszky Tamással és Nagy Gáborral Soroksáron is együtt dolgoztam, jó az összhang és biztos vagyok benne, hogy Nyíregyházán is nagyon eredményesek leszünk - mondta Jova Levente. 

Rubus Tamás négy és fél éve a Szpari játékosa, eddig 160 tétmérkőzésen lépett pályára piros-kékben. Tagja volt a Lucsánszky Tamás vezetésével NB-I-be jutott csapatnak, de velünk maradt akkor is, amikor a Szparit az NB-III-ba száműzték. Az ősszel a pályán szenvedett súlyos sérülést, de azt a meccset is végigjátszotta. Még nincs 100%-os állapotban, de a Szparinál a hűség az egyik legértékesebb tulajdonság, így a klub és a játékos megállapodott, hogy a nyáron lejáró szerződését 2020. nyaráig meghosszabbítják a felek!

- Nyíregyháza már a második otthonom, szeretek itt élni! Egyszer már nyertem Lucsánszky Tamással bajnokságot és tudom, hogy újra sikerülni fog a feljutás. Komoly munkát végzünk , ennek pedig meglesz az eredménye. Amikor leültünk egyeztetni, nagyon gyorsan megállapodtunk. Egy erős klub épül Nyíregyházán melynek én is részese lehetek - mondta Rubus Tamás.   

Vissza