Rövid időn belül harmadik mérkőzését vívja a Nyíregyháza Spartacus, ráadásul vasárnap az ősi rivális Debrecen vendége lesz a Szpari. Minden nyírségi drukker emlékszik a két csapat legutóbbi meccsére, az ősz legjobb hangulatú találkozóján közel 6000 néző volt jelen a Városi Stadionban. Jánvári Gábor góljával a Szpari vezetett, majd a hosszabbításban Pintér Ádám egyenlített, erősen vitatható körülmények között. 

A Loki vezeti a tabellát 63 ponttal, de szorosan ott van mögötte a Vasas, a Gyirmót és a Pécs is. Jó tavaszi sorozatával a Spartacus is már az 5. helyen áll. Érdekesség, hogy a hétvégén az első hat egymás ellen játszik, a Loki-Szpari rangadó mellett Vasas-Ajka és Gyirmót-Pécs meccseket rendeznek. 

- A regeneráció a legfontosabb most, igyekszünk frissíteni a játékosokat a hétvégi találkozóra. Remélem maradt még gól a csapatban, de szerdán bizonyították, hogy tudnak olyan játékot nyújtani, melyet látni szeretnénk. Ezt a formát kell átmenteni vasárnapra - mondta Gálhidi György, a Nyíregyháza Spartacus vezetőedzője. 

Bár szurkolók ezúttal nem lehetnek a mérkőzésen, a játékosok pontosan tudják, mit jelent a két tábornak ez a meccs. Sokkal többet egy átlagos bajnokinál. 

- Senkivel sem kell külön megértetni a DVSC-Nyíregyháza összecsapás jelentőségét, egymást is ösztönzik a játékosaink, ebben a szellemben várjuk a meccset – mondta Toldi Gábor, a DVSC edzője. 

Ez lesz a 28. mérkőzés a két csapat között. Debrecenben még nem sikerült a Loki ellen győzni bajnokin. Talán majd most... 

A találkozó vasárnap 12.15-kor kezdődik, az M4 Sport élőben közvetíti.  

Vissza