A vasárnapi ellenfél Cigánd a 19. helyen áll a tabellán. Az eddigi 37 meccsből hetet nyertek meg, 11 esetben pedig döntetlen lett a végeredmény. A májusi hónap nem sikerült számukra jól, egy találkozót sem tudtak megnyerni, utoljára még április végén győztek a Kozármisleny ellen. Dajka László, a Szpari vezetőedzője szeretné itthon tartani a három pontot. 

- Mindig a következő a legnehezebb ellenfél, de úgy gondolom a mi csapatunk kerete erősebb, és ezt a különbséget érvényre kell juttatni. Ez az utolsó bajnokink, szeretnék győzelemmel búcsúzni a közönségünktől is. Nem volt egy jó szezonunk, ezért magunknak, szurkolóinknak, a városnak is tartozunk annyival, hogy megnyerjük a mérkőzést. Igyekeztünk úgy készülni a héten, hogy ne legyen gondunk - mondta Dajka László. 

Holdampf Gergő eltiltása lejárt, így rá számíthat a vezetőedző, Dvorschák Gábor viszont egy mérkőzésre szóló eltiltást kapott legutóbbi kiállítása miatt, így ő nem léphet pályára az utolsó bajnokin. A találkozó 18 órakor kezdődik, a játékvezető Szilágyi Sándor lesz. 

Vissza