Egy élvonalbeli csapatot - még ha edzőmeccsen is - legyőzni mindig elismerésre méltó. A Diósgyőr ellen mutatott teljesítmény viszont nem csak az eredmény, hanem a mutatott játék miatt is pozitív volt. Már az első félidőben is több lehetősége volt a Nyíregyházának, és a hazai kapus két alkalommal is bravúrral hárított, fordulás után pedig már gólokat is lőtt a Spartacus. Bár az utolsó harminc percre teljesen kicserélődött a gárda, így kézben tartotta a találkozót. 

- Ezúttal volt okom a mosolyra újból, úgy érzem a jó egyéni teljesítmények jó csapatteljesítménnyel is párosultak. Hátul most is stabilak voltunk, és elől is sikerült helyzeteket kialakítani. Jó pályán, egy élvonalbeli együttes ellen nyertünk, nem lehetek elégedetlen - mondta Gálhidi György vezetőedző. 

A játékosokra "jutalmul" egy kemény hét vár, több fizikai, erősítő edzéssel, és többször is napi két tréninggel. A cél az, hogy a bajnokság hajrájában megfelelő állapotban legyenek a csapat tagjai. 

Fotó: Szabó Krisztián

Vissza