Ötvös Bence, Végső Előd, Tóth Ádám, Nagy Máté, Németh Csaba, Szokolai Márk, Gyurján Bence, Matyi Zoltán. Nyolc nyíregyházi nevelésű játékos volt a Szpari keretében vasárnap a Szeged elleni meccsen. Matyi Zoltán kezdőként lépett pályára. Az eddig az U19-es csapatban futballozó védő izgatottan várta a mérkőzést. Egy órával a kezdés előtt a játékoskijáróban állt fiatal társaival, majd nemsokkal később bemutatkozhatott az NB-II-ben. 

- Nagyon izgultam. Csütörtökön tudtam meg, hogy keretben leszek, szombaton szólt a mester, hogy kezdek, nagyon jó érzés volt. Az öltözőben odajöttek a többiek, biztattak, segítettek, ez sokat jelentett. Végső Előddel többször játszottunk együtt, mondta, hogy minden rendben lesz. Igyekeztem az első passzoknál nagyon odafigyelni, és gyorsan elmúlt az izgalom - mesélte Matyi Zoltán. 

A felnőtt és az utánpótlás mérkőzések között nagy a különbség. Ezt a saját nevelésű játékos most saját bőrén tapasztalhatta. 

- Gyorsabb volt a ritmus, de éreztem, hogy jól sikerült a bemelegítés, így bíztam abban, hogy a mérkőzés is rendben lesz. Ez most hatalmas lökést ad nekem, óriási élmény volt a felnőtt csapatban játszani. Lengyel Roland azt mondta, dolgozzak keményen tovább, tudom, hogy sok munka vár rám ha itt is akarok maradni. De ez a célom - mondta Matyi Zoltán. 

Vissza