Idegenben kezdte a 2017/2018-as szezont a Nyíregyháza Spartacus. Az első ellenfél az NB-II-ben újonc Budafok. A csapatoknak a nagy meleggel is meg kellett küzdeniük, a kezdés előtt egy órával 32 fok volt árnyékban. 

Budafoki MTE - Nyíregyháza Spartacus FC 0-2 (0-1)

Budafok 600 néző 

Jv: Csonka Bence ( Bertalan, Csatári) 

BMTE: Szabó - Margitics (Vass 79.p), Vankó, Csizmadia, Vaszicsku, Kovács, Veszelinov (Nagy 63.p), Oláh (Kerekes 82.p), Kirják, Patkós, Pölöskey

vezetőedző: Prukner László

Nyíregyháza: Jova - Hinora, Fodor, Rubus, Forró - Holdampf, Csilus, Rezes (Gajdos 84.p), Pekár(Kesztyűs 69.p) - Rudolf, Dragóner (Sinanovic 69.p)

vezetőedző: Lucsánszky Tamás 

A Budofok kezdte a találkozót. Szpari helyzettel indult a találkozó, Rubus labdájával Drgóner indult meg, de beadása után a hazai kapus megfogta a labdát. A másik oldalon Pölöskey kapott jó labdát, de lesen állt középen. A 8. percben Vankó próbálkozott távolról, jócskán fölé lőtt, Rudolf szabadrúgása pedig a sorfalban akadt el. Kiegyenlített játékot hozott az első negyedóra. A 21. percben Dragóner ment el szépen a jobb oldalon, visszatette a labdát Pekár elé, akinek blokkolták az utolsó pillanatban lövését, nagy helyzet volt. Dragóner nagyon aktív volt, egy perccel később ismét ő veszélyeztetett, de lest ítélt a játékvezető. Majd Pekár esett nagyot a 16-oson belül miután Czizmadiával ütközött, büntető helyett szabadrúgás következett kifelé. A 29. percben megszerezte a vezetést a Szpari! Rezes László adott remek labdát Rudolf Gergelynek, aki tökéletesen gurított be szélről, Dragóner Filip pedig a léc alá lőtt középről, 0-1.

Rögtön megduplázhatta volna előnyét a Nyíregyháza, de Pekár 16 méteres bombája centikkel mellé ment. A 38. percben helyzet a másik oldalon is, Pölöskey elől az utolsó pillanatban sikerült tisztázni, majd szintén a korábbi nyíregyházi játékos veszélyeztetett, de Fodor utolérte, és blokkolt. A 42. percben remek Rudolf-Rezes összjáték végén utóbbi lőtt alig mellé. Az első félidő több gólt nem hozott, a Szpari vezetett. A második játékrész Rudolf veszélyes beadásával indult, de fogta a labdát a BMTE kapusa. Mezőnyfölényben játszottak a mieink, és több ígéretes akciót is vezettek. Az 53. percben növelte is előnyét a Szpari! Csilus Tamás kapott jó labdát középen Holdampf Gergőtől, átemelte a kapus fölött a labdát, majd a kapuba fejelt közelről, 0-2. Pölöskey szépíthetett volna az 59. percben amikor a leshatárról lépett ki, eltolta a labdát Jova mellett, de mellé lőtt. Magabiztosan őrizte előnyét a Nyíregyháza a folytatásban, a Budafok nem tudott helyzetet kidolgozni. Kettőt is cserélt Lucsánszky Tamás, Sinanovic és Kesztyűs lépett pályára. A Spartacus irányította a játékot, és a 76. percben Sinanovic ívelt középre egy szabadrúgást, de kifejelték a labdát a védők. A 81. percben nagy helyzet maradt ki, Rudolf szerzett labdát majd kapura tört, de az oldalhálót találta el. Egy perccel később szintén a bal oldalról Rezes lőtt, elment a kapu fölött a labda. A 89. percben szépíthetett volna a Budafok egy távoli lövéssel, majd a másik oldalon Sinanovic elől mentett a hazai kapus. A hosszabbításban Csizmadia fejelt közelről egy szabadrúgás után, de a felső lécet találta el. Az eredmény nem változott, a Szpari győzelemmel kezdte a szezont. 

Prukner László vezetőedző, BMTE: Az egyik bajnokesélyestől kaptunk ki, gratulálok a Nyíregyházának. Labdabirtoklásban előrébb tartanak mint mi, de mi is jó tempóban indítottunk támadásokat. Egyéni hibák után kaptuk a gólokat, de nem szabad vészharangot kongatnunk, mert az első győzelem lendületet ad majd. Gondolkodásban gyorsabbnak kell lennünk ebben az osztályban. 

Lucsánszky Tamás vezetőedző, Nyíregyháza: Az első félidőben jól kezdtünk, bár kicsit idegesen játszottunk. 2-0-ig uraltuk a mérkőzést, de az utolsó tíz percre érthetetlenül visszaálltunk. Nehéz mérkőzést nyertünk meg, mely tipikus első meccs volt. 

Vissza