Jól kezdett a Szpari U19-es együttese a MOL-Vidi elleni bajnokin, és az 5. percben a kapufa mentette meg a vendégeket. A 23. percben aztán már az sem, a középpályán egy labdaszerzésből Kovács Norbert a mélységbe beinduló Tóth Ádámot játszotta meg remek labdával. Tóth Ádám jól fedezve a labdát az érkező belső védő mellett élesen a kapu jobb alsó sarkába bombázott, megszerezve a vezetést a Spartacusnak. Az első félidőben még több lehetősége volt a Spartacusnak, de nem sikerült növelni az előnyt. A szünetben ellenfelünk hármat cserélt. Az utolsó 15 percben nagy nyomás helyeződött a kapunkra és a végjátékban a Vidi a maga javára tudta fordította a mérkőzést, a 83. és a 89. percben szerezték góljaikat. Elmondható, hogy a csapat a mutatott játék alapján rászolgált volna a döntetlenre. Igazi rangadó volt a javából.

Nyíregyháza Spartacus-BJLA – MOL VIDI FC 1-2 (1-0)

Nyíregyháza Spartacus:Kopasz József – Magyar Gábor, Seres Patrik, Matyi Zoltán, Bálint Ákos, – Végső Előd, Bakó Tamás (Boda Balázs 87’), Trencsényi Bence, – Motkó Benjamin (Szokolai Márk 56’), Kovács Norbert, Tóth Ádám (Németh Csaba 66’)

Edzők: Révész Csaba, Gyurovics Zsolt

Gólszerző: Tóth Ádám

Révész Csaba vezetőedző: - Az utolsó negyedórát leszámítva egyenrangú ellenfelei voltunk a bajnokesélyes MOL Vidi FC-nek. Több NB III-as, felnőtt bajnokságban szerzett tapasztalattal rendelkező játékossal ellenfelünk nyomást gyakorolt ránk a végjátékban és hibára kényszerített bennünket, ezzel meg tudták fordítani a mérkőzés állását. Elismerés illeti a CSAPATOT a jó mentalitás és a mutatott játék alapján.

Vissza