A Gyirmót ellen játszott idegenben a Szpari U19-es együttese. 

16. perc: Trencsényi Bence lépett ki jó ütemben a hazai védők között, csak szabálytalanul tudták megállítani. A jobb oldali szabadrúgást Tagai András végezte el. Első lövése lepattant a sorfalról, második szándékból élesen kilőtte a hosszú alsó sarkot. (0:1)

39. perc: Saját térfélen szerzett labdával vezettünk gyors kontrát. Szokolai Márk átadásába a hazai védő beleért, így a labda Tóth Ádámhoz került, aki sarokkal játszotta meg Szokolait. Utóbbi az átvétel után betört a tizenhatoson belülre, ahol szabálytalankodtak vele szemben, tizenegyes! A megítélt  büntetőt Szokolai Márk higgadtan értékesítette, 0-2. 

55.perc: Hunyadi Bence jó ütemben lépett ki a jobb oldalon, bevezette a labdát a büntető területre. Első lövését a hazai kapus hárította, majd a másodikat is. A kipattanó labda Szokolai Márk elé került, aki nem hibázott. (0:3)

73.perc: A Gyirmót kapuja előtt 20 méterre Tangel László szerzett labdát, egy csel után ballal kilőtte a jobb felső sarkot. (0:4)

78. perc: A mérkőzés legszebb támadását vezettük a bal oldalon. Batta Gergő remek labdával indította a mélységből beinduló Trencsényi Bencét, aki egyből becenterezett és a jól érkező Molnár Zoltán a hazai kapust megelőzve talált a kapuba. (0:5)

81.perc: A jobb oldalon Jócsák Dávid indította a felfutó Gönczör Róbertet, aki egyből megjátszotta Tangel Lászlót. Utóbbi a hazai kapust és a védőjét egy csellel elfektette, majd az üres kapuba lőtte a hatodik gólunkat. (0:6)

Gyirmót FC U19 - Nyíregyháza Spartacus BJLA U19 0:6 (0:2)

Nyíregyháza Spartacus:Poór László, Gönczör Róbert, Matyi Zoltán, Ferencz Róbert, Tagai András , Szabó Bálint (Jócsák Dávid 61'), Hunyadi Bence, Trencsényi Bence, Tóth Ákos (Molnár Zoltán 51'), Szokolai Márk (Tangel László 61'), Tóth Ádám (Batta Gergő 70')

Edzők: Csernijenko Ruszlán, Gyurovics Zsolt

Gólszerző: Szokolai Márk (2),Tagai András, Molnár Zoltán, Tangel László (2)

Csernijenko Ruszlán: - Viharos szélben kezdtük el a mérkőzést. 10 perc után jól alkalmazkodtunk a körülményekhez, sikeresen birtokoltuk a labdát a hazai csapattal szemben, aki zömmel a védekezésre koncentrált és kontrákra játszott. Az első félidőben több gólszerzési lehetőségünk adódott, ebből kettőt váltottunk gólra. A második félidőben is szép támadásokat vezettünk, helyenként látványos volt a játékunk. Védekezésünk egész mérkőzésen stabil volt, a cserék jól szálltak be a mérkőzésbe, segítették a jól működő csapatjátékot. Gratulálunk az egész csapatnak a mai teljesítményhez!

Az U15-ös csapat is szombaton lépett pályára, a Vasas vendégeként. A mieink egy izgalmas mérkőzésen 3-2-re kikaptak az angyalföldiektől. A Szpari góljait Varga Balázs és Szabó Levente szerezték. 

Vissza